19febr
2024-ben az Óbudai Egyetem rendezte meg Közép-Kelet-Európa legnagyobb Nemzetközi STEM Konferenciáját a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint az EU STEM Coalition együttműködésével.
Az eseményről februárban részletes beszámolót mutatott be az M5 televízió Novum műsorában, amely néhány hónapig lesz megtekinthető.
Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a műsorban elmondta, hogy azért tartja kiemelten fontosnak a STEM Platform kezdeményezését, mert összehozza a különböző országokat a tudás megosztása céljából, hogy így ösztönözzenek minél több diákot tudományos pályára.
A konferencián az ipari partnerek is részt vettek, hogy közösen gondolkozzanak az egyetemek képviselőivel a gyakorlati képzések fejlesztéséért.
Presszer Péter, a Kyndryl Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a duális képzések jelentőségéről mesélt, míg Márton Zoltán, az Óbudai Egyetem STEAM Irodájának vezetője, valamint a Magyarországi STEAM Platform igazgatója a játékosítást, mint oktatástechnológiai célkitűzést emelte ki.
A Hungarian STEM Platform Conference költségeit az Európai Unió RRF-2.1.2-21-2022-00019 – ‘Gyakorlatorientált képzésfejlesztés az Óbudai Egyetemen az Ipar 4.0 jegyében’ című projektből az Óbudai Egyetem finanszírozta.
2025. július 7-én hivatalosan is elkezdődött az Óbudai Egyetem két párhuzamosan futó... read more
2025.november 5–6-án Brüsszel adott otthont az EU STEM Coalition éves Közgyűlésének, ahol... read more
A továbbképzés költségeit az Európai Unió RRF-2.1.2-21-2022-00019 – ‘Gyakorlatorientált képzésfejlesztés az Óbudai... read more
Idén szeptember utolsó hétvégéjén, 2023. szeptember 29-én és 30-án, a Kutatók Éjszakája... read more
2025. április 11-én közel 200 fiatal tehetség, lelkes tanár, vállalati partner, szakpolitikai... read more
Örömmel jelentjük, hogy a STEAM Kiválósági Program első, kötelező szakasza, a BOOSTER... read more
A "Social Skills Development and STEM for a better life – SOBER" Erasmus+... read more
Hiszünk benne, hogy a kreatív, élményalapú tanítás nem csak inspirálóbb a diákoknak,... read more
2022. november 16-án, az Óbudai Egyetem STEM Irodája pályaorientációs előadást tartott az... read more
A STEM iroda munkatársai, Kersánszki Tamás, oktatásfejlesztő és Márton Zoltán projekt koordinátor... read more
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checkbox-szukseges-sutik | 1 year | No description |